Dr House és a Shaolin masszázs

 

 

Feltételezhetjük, hogy Hollywood legnagyobb filmcsillagai, bőséges anyagi kereteik miatt, a legjobb orvosokat és ellátást engedhetik meg maguknak. Mégis úgy tűnik, hogy a világ egyik leghíresebben bicegő, embergyűlölő dokija komoly gondba került a szerepe miatt.

 

 Egy másik részletesebb írás a témával kapcsolatban:

A shaolin (japán) nyomó-gyúró energetizáló-masszázs, Pécs belvárosban!

 

Az egyik kedvenc sorozatom a Dr. House. Itt a főhőst megformáló Hugh Laurie egy zseniális, ámde kissé morózus orvost alakít. A szerep kedvéért a kellékesek az egyik cipőjébe egy olyan talpbetétet tettek, amely centiméterekkel megemelte az egyik lábát, így a színésznek tényleg sántikálnia kellett a felvételek alatt.

Hosszú távon azonban nem lehet büntetlenül bicegni. Mr. Laurie körülbelül a második évad vége felé kezdett el panaszkodni, hogy lassan kezd elege lenni a sántikálásból és a bottal járásból. Akkor még viccesen meg is jegyezte, hogy veszélyességi pótlékot kér majd ezért a készítőktől.

Az ötödik évad után azonban már sokkal komolyabban fogalmazott:

„A sorozat sikeres, a karakter jó, szeretem a munkát, de a sántításból már nagyon elegem van. A térdem eddig is fájt, és most már a csípőm sem bírja a megterhelést, ami kissé idegesít. Már jógázni is eljárok, egyébként nem tudnám ellátni a feladataimat.” A brit színész azt is megjegyezte, hogy a House lehet, hogy hét-nyolc évadot is megélhet a tévében, de ő nem szívesen venne részt ebben, mert a fájdalom kezd az agyára menni – bármennyit is fizetnek érte.

(Forrás: http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-1214736/The-limping-Dr-House-wrecked-knees-says-Laurie.html )

És még egy adalék, egy nem túl régi hírből:

„A színésznek összpontosítania kell, hogy normálisan járjon, miután nyolc év után végre nem kell az undok és bicegős House szerepében megjelennie.”

Úgy tűnik, az ízületekkel még egy világsztár sem viccelhet.

Nos, ha kimozdítjuk a testet a szimmetrikus tartásából és ez a rossz testhelyzet hosszú időn keresztül állandósul, akkor mindenképpen kialakul az ízületi probléma.

Hogy pontosan mikor, vagy hogy melyik ízületben, ez talán kérdés lehet, de hogy az ízületi betegség utoléri az illetőt, az biztos.

Előző bejegyzésemben írtam az ízületek tükörtesztjéről, amivel megállapíthatjuk, hogy vajon a mi testünk jelentősen kimozdult-e szimmetrikus helyzetéből. Aztán felsoroltam néhány megoldást, ha úgy vennénk észre, hogy rossz a testtartásunk.

Most külön is kiemelnék egy masszázs típust, aminek kifejezetten az a célja, hogy helyreállítsa csont-, és izomrendszerünk helyes állapotát.

 

A shaolin masszázs célja, hogy a szimmetriájából kimozdult és emiatt megzavart működésű emberi testet ismét visszaállítsa eredeti helyzetébe. Ezáltal az öngyógyító erőket aktivizálja, a betegségeket megelőzze, illetve a már kialakult kórképek gyógyulását elősegítse.

A masszázst eredetileg a harcművészek testi-lelki teljesítőképességének fokozására használták. Ma már az eredeti funkció mellett mozgásszervi és belszervi betegségek kezelésére alkalmazzák. Mivel a szervezet rendszereinek helyreállítását és az öngyógyító folyamatok fokozását célozza, nemcsak kiegészítő, hanem alapterápiának is alkalmas.

A shaolin masszázs kivitelezése ruhában (vékony, pamut pizsamaszerű öltözet) történik. Kezelőhely egy padlóra terített tatami (viszonylag keményebb matrac).

A technikát kifejlesztő  professzor tapasztalatai alapján az emberek 99,9%-ának veleszületetten kimozdult az egyik oldalon a csípőcsontja a keresztcsonthoz képest. Ez a fajta elmozdulás az alábbi következményeket vonja maga után.

Egyrészt a csontok, izületek, izmok működésének eltérését, zavarát eredményezi. Másrészt különböző folyamatok által a belső szerveink területén is elváltozásokat okozhat.

Az aszimmetria miatt a kétoldali izomterhelés nem egyenlően oszlik el a két alsó végtagon. Gondolj csak arra, amikor bicegsz. Ilyenkor a fájós lábadat kevésbé terheled, mint a másikat. Próbálsz felvenni egyfajta „fájdalomkerülő” mozgást, ami általában messze van a normális sétálástól. A kifacsarodott testhelyzetnek köszönhetően olyan izmoknak kell megtartaniuk testsúlyodat, amelyeknek eredetileg nem ez volt a feladatuk. Így minden bizonnyal hamarosan izomfájdalmak is kialakulnak, valamint egy egész sor egészségkárosító hatás, amire most nem térnék ki külön.

Masayuki professzor szerint, ha egy ember teste szimmetrikus, izmai és kötőszövetei lazák, akkor az egész test vér-, és energiakeringése tökéletes. Így egyszerűn képtelen komolyabb betegséget elkapni.

A shaolin masszázsban megkeresik az energiablokkok alapvető okait és különféle masszázstechnikák segítségével feloldják azokat.

Érdekesség: A masszázs technikája, alapfogásai a Shaolinból származnak. Ezek a kolostorok voltak Kínában a buddhizmus bölcsői, és innen indult gyakorlatilag az összes keleti harcművészet. Hogy több száz éve pontosan milyen technikát használtak, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy a két világháború között a harcművészek már az általunk is használt fogásrendszert alkalmazták.

A masszázs ellenjavallatai:

  • előrehaladott rákos megbetegedés,
  • fertőző betegségek,
  • nagyfokú csontritkulás,
  • lázas, köhögős állapot,
  • heveny belszervi vagy bőrbetegség,
  • kiugró vérnyomás,
  • viszeres, trombózisos testrészek,
  • kismamák

 

Ha többet szeretnél megtudni erről a masszázstechnikáról, itt utána tudsz nézni:

 

Íme egy 10 perces rövidfilm a shaolin masszázsról.

Ez a felvétel Pécsett a Tudásközpont Könyvtári éjszakák egészségnapján készült, itt egy tíz perces videóban összefoglalom, miből áll egy kezelés nálunk:

 

A témához kapcsolódó webes tartalmak:

 

 

Comments are closed.